Hegyi OB 2010, Életfa Rekord beszámoló
 | Szombat reggel a ViniBike csapat néhány embere ismét útra kelt. Most úti célunk Parád volt, az országos bajnokság helyszíne. Vasárnap pedig a Puskás Ferenc Stadionban vettünk részt a Guiness rekordkísérleten. |
Szombat reggel a ViniBike csapat néhány embere ismét útra kelt. Most úti célunk Parád volt, az országos bajnokság helyszíne. Már az utazás is izgalmas volt, jó hangulatban telt, főleg, hogy Karcsi bá’ is velünk jött. Én szokás szerint zenét hallgattam és próbáltam aludni. A helyszínre érkezve kicsit körülnéztünk, majd neveznünk és bemelegítenünk kellett. Szerencsére jó idő volt a versenyzőkre, csodálatos napsütésben mentünk végig. Én csodálkoztam azon, hogy ennyi versenyző összejött, de természetesen örültem is neki. A táv ezen a versenyen 17 km volt, ez Parád-Kékestető távolságát jelentette.
Ahogy elindultunk, rögtön nagy lett a tempó, felfelé is 38-40-nel hasítottuk az utat. A kis falu lakói csodálkozva néztek ránk és szurkoltak. Ahogy beljebb értünk az erdőbe, elkezdődött az igazi hegymenet, az elől lévők szökésekkel próbálkoztak. Sajnos nekem a verseny eleje nem jött be, valamiért szúrt a tüdőm, ami miatt leszakadtam a főmezőnytől. Haladtam felfelé amikor ismerős hangokat hallottam, Zsoltiék jöttek utánam a hegy miatt küszködő T2-essel. Ahogy beértek mellém, erőre kaptam és elkezdtem mindenkit leelőzni, és sok helyet léptem előre. Készítettek néhány fotót és mentek is tovább. Ahogy felkanyarodtunk balra Kékestető felé, onnan jött az igazi szenvedés. Az út egy ponton nagyon meredek, ott csak a szuszogásokat hallottam. Örültem, mikor megláttam a célt, és izomból elkezdtem menni.
Gyorsan felöltöztünk és vártuk az eredményhirdetést. Sajnos a korcsoport nekünk nem kedvezett, mert 40 év alatt mindenkit egyben értékeltek, így nem tudtunk dobogós helyezést elérni. Nándi legurult a hegyről, mert ő nem fázott lefelé, mint én. Az autópályán már utolért a sötétedés és a fáradtság is kijött rajtunk. Örültünk, amikor megláttuk Pest fényeit. Kis bolyongás után megtaláltuk a szálláshelyünket ahova kisebb-nagyobb nehézségek után fel tudtunk menni, ugyanis Budaörs egyik kis utcájában kaptunk szállást egy szép nagy házban. Ettünk, zuhanyoztunk és már estünk is be az ágyba. Én szerencsére jól aludtam és kipihentem magam.
Reggel 7 körül keltünk, felöltöztünk és indultunk a Puskás Ferenc Stadionba. A reggel elég hideg volt, szerencsére nem fagytunk a bringához. Most tekertünk először a fővárosban, ami nagy élmény volt Nándinak és nekem. Szerencsére volt nálunk egy GPS, de így is vagy 35-ször tévedtünk el, ha ez sem lett volna nálunk, valószínűleg még most is ott köröznénk. Szerencsére a helyiekre számíthattunk és útbaigazítottak. Mikor megérkeztünk a stadionba, rengeteg embert láttunk egyforma pólóban, furcsa mozgásokat végezni. Mindenki az Életfa világrekord-kísérletre készült. Melegebb ruhába bújtunk, és körülnéztünk a nagy focipálya környékén. Szerencsére találtunk ismerős embereket és beszélgettünk velük. 14:00-kor eljött az idő, mindenki beállt a helyére, és kezdetét vette a nagy közös megmozdulás. Mi csodálkozva álltunk és néztük, hogy több ezer ember végezte ugyanazt a munkát a füvön, nagyon jó látvány volt.
Ahogy befejeződött a chi kung légzőgyakorlat (chi=életenergia, kung=gyakorlat), megvártuk az eredményt és megtudtuk, hogy megdőlt a rekord, természetesen mindenki örült és tapsolt. 2010 ember végezte együtt a gyakorlatot. Nincsenek véletlenek, hisz 2010-et írunk a naptárban is. Eldöntöttük, hogy indulunk haza, mert már mindenki elég fáradt volt. Összepakoltuk a motyónkat a „fiatal” Volkswagenbe, rövid vezetéstechnikai oktatás után pedig elindultunk haza. Hát hazafelé sajnos Nándival nem tudtunk aludni, mivel a T2-es két első ülése nem kényelmes, hát meg amúgy is Nándi vezetett. A durva 70km/h-s sebességnél nem volt éppen rövid az út, de csak hazaértünk.
Szerintem mindenki jól érezte magát ezen a hétvégén, nekem nagyon tetszett mindkét nap.
Az itthon maradt csapattagok sem unatkoztak, ugyanis a többiek az Üveghuta kupa hegyi időfutamon mutatták meg, hogy mit tudnak a Nyíregyiek.
Képek
Jónás Gábor
Hajrá ViniBike!