Ma 2012. május 20. vasárnap, Bernát, Felícia napja van.
Encs és Szikszó nagydíj (beszámoló)

2011-06-15 / Versenyek / Országúti / 0 hozzászólás
Eljött a nap, hogy végre megint versenyre készülődhettünk. Cél Encs városa, egy kb: 72 kilóméteres kritérium szabályai alapján zajló verseny. Négy kört kellett teljesíteni az erre kijelölt pályán. Egy kör körülbelül 18 kilóméter volt.

Encs nagydíj 2011:
 
Eljött a nap, hogy végre megint versenyre készülődhettünk. Cél Encs városa, egy kb: 72 kilóméteres országúti mezőnyverseny. Négy kört kellett teljesíteni az erre kijelölt pályán. Egy kör körülbelül 18 kilóméter volt. A pálya vonalvezetése sík volt 70%-ban a többi kis alattomos emelkedő, amit egy 500-600 méteres 8-10%-os emelkedő tarkított. Viharos erejű széllel találták szembe magukat a résztvevők. Nyíregyházáról több autó is indult. Mi hárman, Endre, Rambó és jómagam. Itt volt még a Farkas testvérek, Petike, Kerti Pityu, Solymosi János és barátja, és Marci is csatlakozott a mezőnyhöz. Zsolti is itt volt, de nem versenyzett. A nevezést Zsuzsa elintézte nekünk, mert kicsit később érkeztünk a forgalom miatt. Öltözés, bemelegítés, és beálltunk a rajthoz. Nem éppen kitörő örömmel fogadtuk, hogy itt volt kis hazán krémje Ora Hotels, Báthory Team, Cervello Prolog Team, Postás Se, Aego, Cube stb. Ja és mi lelkes amatőrök ViniBike és a többiek. Tehát éreztük hogy, ez egy kemény menet lesz. Én gondoltam, ha tudok segítek a fiataloknak mert nekik van esélyük a dobogóra. A rajt után 200 méterrel volt egy balos kanyar kis hátszél a tempó 57km/h. Nem volt piskóta. Az út minősége hihetetlenül rossz, még talán annál is rosszabb. Jöttek az életveszélyes kanyarok és a folyton váltakozó viharos szél. Itt volt is egy bukás, az egyik kavicsos kanyarban a rider egyenesen az árokban landolt. A mezőny szét is szakadt ahogy kell. Hála az égnek Marci az elején tudott ragadni nagy örömünkre. Fariék és jómagam egy 10-es bojban ragadtunk, amihez később Rambesz is csatlakozott. Mentünk ahogy bírtunk, nem lazáztunk. Az első kör végén, láttam hogy több ifi van a csoportban és felhúztam a Rambónak a sprintet, nem tudva mennyi ellenfele van elől. Ez a végelszámolásban jól jött. Jó tempót mentünk, mert mindenki leszakadt , csak mi maradtunk 4en Nyíregyháziak Fariék és mi  ketten Rambóval. Az utolsó körebn az emelkedőn Fariék elléptek, így ketten értünk a célba. A befejezés után örültünk, hogy egészben és egészségesen megúsztuk ezt a futamot. A végelszámolásnál ifi korcsoportban Marci elhozta az I. helyet, Rambó a II. helyet . Nagyon örültem neki, mert most minden eredmény jól jön a klub számára. A többiek is épségben beérkeztek, sajnos az ifjú padavan :) bukott, de hála Istennek nem lett baja. Egy nagyon veszélyes, de jóiramú versenyen vagyunk túl, és várakozva vártuk a holnapi megmérettetést is.
 

 
Szikszói Kritérium:
 
Sajnos nagyon kevesen indultunk Nyíregyházáról, erre a megmérettetésre nagy bánatunkra. Számszerint 3-an Rambó, Marci, és jómagam. A versenyt Szikszó belvárosában rendezték egy 1.6 kilóméteres pályán. Itt valóban jó volt az aszfalt minősége pár kissebb kátyutól eltekinteve. A korcsoportokat szigorúan külön indították, kivéve a Marciék csoportját. Bemelegítésre a környékbeli utcákon volt lehetőség, amit meg is tettünk. Kis várakozás után, Rambóékat szólították a rajtvonalhoz. Körülbelül 10-15 versenyző lehetett ebben a csoprtban 8 kört kellett abszolválni a srácoknak. Mivel a táv elég kicsi volt, nagy tempóra lehetett számítani. Már az első kört követően Marci, Rambó és egy pesti srác elléptek a bojtól, itt látni lehetett, hogy köztük fog eldölni az első hely. A srác sprintje elég erős volt, és talán Rambóék is eltaktikázták a dolgot, pedig ketten voltak elől. De a végére kiderült, hogy a fiú egy másik korcsoportban volt így Marci elhozta az első helyért járó trófeát, Rambó pedig az ezüst érmet. Gratulálok nekik a szép hétvégéért.


 
Aztán eljött az én időm is, nevemen szólítottak a rajtvonalnál. Kb. ez úgy nézett ki, hogy igazolt mezőny és Horváth Zsolt. Kicsit elkeseredtem, de egy reális célt tüztem ki magamnak. Ne kapjak kört. Ez olyan jól sikerült, hogy csak a 10. körben szakadtam ki végleg a csapatból. Az első kör pofaszeles szakaszában volt közöttem és a boj között 10-15 méter, de nem adtam fel minden energiámat mozgósítottam és egy másik riderrel felértünk. Így mentem pár kört aztán, megint nőtt a távolság köztem és a boj között, de kiszakadz Speciár Viktor is aki mögém állt be, ez enegem doppingolt, hogy egy ilyen nagy versenyző teker mögöttem. Hát össze szorítottam a fogam és felmentünk a mezőny mögé kb. 2-3 méterre ekkor jött egy csapattársa a Viktornak, meglószoltak és felértek. A pulzusom a plafonon volt, és a következő kigyorsításnál végleg kiszakadtam, innen egyedül saját tempóban teljesítettem a versenyt. Nem kaptam kört és büszke voltam magamra, hogy 10 kört bírtam ezekkel a srácokkal. Az eredmény hirdetés után, csomagolás és irány haza.
 
Összesítve a hétvége hozott két aranyat és két ezüstöt Marci és Rambó jóvoltából a ViniBike csapatnak. Gratulálok nekik.
 
Horváth Zsolt, Doki




Bicikliút hálózat Nyíregyházán III. rész
Nyíregyháza – Gopro-s videósorozatunk a nyíregyházi kerékpárút hálózat következő gyorsasági etapjához ért. Ezúttal a Petőfi utcáról indulunk. Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Nyíregyházán újratervezik és összekötik a bicikliút hálózatot.
Az utolsó spanyol király Miguel Indurain
15 évvel ezelőtt történt, hogy Miguel Indurain kiszállt a Vueltáról, becsapta maga mögött az ajtót, és többé nem tért vissza a pelotonba. Ha azt mondjuk, hogy a spanyolok becsülték Induraint, azzal jelentősen alábecsüljük honfitársai érzéseit. Az alatt a
Biciklis Európa-csúcs: 128 km/óra
Az Európa-csúcs Amerikában született, nevezetesen az Egyesült Államokban, a nevadai sivatagban. Sebastian Bowier 200 méteren át tartani tudta a rekordtempót. Nála gyorsabban eddig csak a világcsúcstartó kanadai férfinak.
Bringázz a munkába! Április 4-től az egész ország újra nyeregbe pattan!
A Bam! a megszokott módon - és egyben sok újdonsággal - indul idén tavasszea is: 2011. április 4. és május 8. között minimum 8x kell tekerned, hogy teljesítsd a feltételeket.

Kereső felhő:





Regisztráció

Elfelejtettem a jelszava
Nobilis


s-design

Copyright 2010 ViniBike.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: info@vinibike.hu