2011.május 28.-án kis városunkban megrendezésre került a Michelin gumigyártó cég által megszervezett Bringa fesztivál. Kicsiknek és nagyoknak is bőséges kerékpáros kikapcsolódást ígért ez a rendezvény. Délelőtt a kicsiknek rendeztek versenyeket, délután
2011.május 28.-án kis városunkban megrendezésre került a Michelin gumigyártó cég által megszervezett Bringa fesztivál. Kicsiknek és nagyoknak is bőséges kerékpáros kikapcsolódást ígért ez a rendezvény. Délelőtt a kicsiknek rendeztek versenyeket, délután a nagyoknak rendezték meg a Bringa Rally fantázianévre hallgató Nyíregyháza- Tokaj-Nyíregyháza 65 kilométeres versenyt. A rendezés, véleményem szerint jól sikerült. Egy ingyenes regisztráció után, kis csúszással beálltunk a rajthelyre. Előttünk felsorakoztak a rend büszke őrei elég szép létszámmal, ( végre értünk és nem ellenünk dolgoztak). kis várakozás után lassú rajtal elindult a mezőny.
Tudtuk, hogy elől kell helyezkednünk, nehogy belekeveredjünk valami bukásba.( ami sajnos nem maradt el ) A lassú rajt, nem is volt olyan lassú kb. 40 km/h-val haladtunk. Majd a városhatárt jelző táblánál egy hangos duda jelezte az éles rajtot. Rögtön beindultak a támadások, a tempó hamar felkúszott 50 km/h-ra. Több szökési kísérlet volt, de a mezőny folyamatosan kontrol alatt tartotta ezeket a probálkozásokat. Rakamaz előtt Rambó egyedül elszökött, majd körülbelül nyolc ember elszivárgott a mezőnytől. Ez volt a nap szökése. Próbáltunk nagyobb tempót diktálni elől, és növelni a szökevénycsoport előnyét. Szépen forogtunk elöl, és haladtunk a cél felé. Még egy szökést elengedett a boj, bár ők hárman voltak így az oldalszembeszélben nem volt sok esély a felérésre. A mezőnyben lévő nyíregyházi csapattagok szépen fogták a hátulmaradtakat és dolgoztak az elől haladó csapattagokért.
Útközben kétszer kellett megállni a vasúti átkelőnél mert jött a vonat. Ez nem tett jót a lábaknak, mert hamar elmerevedtek, és az újboli indulás nem esett valami jól a bringásoknak. A szökevénycsoport hazaért és a szökésben résztvevő nyolc versenyző között dölt el az aranyérem sorsa. Az utolsó kilométeren érezhető volt a feszültség, majd a cél előtt kb. 200 méterrel Solymosi Jani robbantott őt Nagy 2 Zoli követte, Zsíros Róbert és jómagam. A többiek sorrenjét nem tudom, mert nem néztem hátra. A célon is ebben a sorrendben értünk át. Az első 1:35 alatt tudta le a 65 kilóméteres távot.
Célbaérkezésünk után, mindenki kapott egy érmet, és egy cél csomagot. Melyben izotóniás ital, ásványvíz, banán, narancs, kiwi, baseball sapka volt és egy szendvics. Így az elcsigázott testünket hamar feltölthettük energiával. Remélem ez a rendezvény hagyományteremtő jellegű volt, és még sokszor élvezhetjük a profi rendezés előnyeit. Sajnos szomorú esemény is volt, Karcsit a nyíregyházi kerékpáros ikont, be kellett szállítani a kórházba szív problémákkal, aki hála az Istennek azóta jól van és folyamatosan gyógyul.
Zárásnak, talán azt mondhatnám, hogy remélem az ehez hasonló események száma nőni fog kis városunkban.Ezúton gratulálok mindenkinek aki ezen a napon kerékpárra ült és teljesítette az általa vállalt távot.
Horváth Zsolt
Biciklis Európa-csúcs: 128 km/óra Az Európa-csúcs Amerikában született, nevezetesen az Egyesült Államokban, a nevadai sivatagban. Sebastian Bowier 200 méteren át tartani tudta a rekordtempót. Nála gyorsabban eddig csak a világcsúcstartó kanadai férfinak.
2010 Gyalogtúra, Képek Rövid eligazitás és pár érdekesség után elindúltunk a közel 30 fős csapattal a lábaink és tetsünk megmozgatására. Beszélgetve, és lihegve kapaszkodtunk felfelé a szőlőparcellák között a Tokaji hegyre.
Téli alapozás fontos kelléke a görgő A kerékpárosok télen is edzenek, ez az időszak az alapozás, ami kis eltérésekkel novembertől-márciusig tart, attól függően ki melyik szakágban versenyez, és mik a céljai a versenyidőszakban. A téli edzés egyik fontos eszköze a görgő. Aki nem akar télen se
Michelin Bringafesztivál (beszámoló) 2011.május 28.-án kis városunkban megrendezésre került a Michelin gumigyártó cég által megszervezett Bringa fesztivál. Kicsiknek és nagyoknak is bőséges kerékpáros kikapcsolódást ígért ez a rendezvény. Délelőtt a kicsiknek rendeztek versenyeket, délután