Kerekezzünk kerékpárutakat tesztelve
Várunk minden érdeklődőt, aki számára fontos a zavartalan kerékpáros közlekedés. Tesztünk során az újonnan megépült kerékpárutakat járjuk be a sajtó és az érintettek bevonásával. Lehetőség nyílik véleménynyilvánításra, észrevételek, javaslatok közlésére
Egyszer csak elfogy a bringaút
Olvasónk érdeklődött, vajon miért fogy el ötven méterrel a kereszteződés előtt a frissen kiépített bicikli út és miért kell az autók közé hajtani a kerekezőknek. Utánajártunk.
Kovács Lajos: Kerékpárút!?!?!?
Kovács Lajos kerékpáros barátunk újabb kerékpárutat járt be. És ezt le is jegyzetelte mint ahogyan ezt már máskor is tette. Igen részletes és érdekes az olvasmány a képekkel együtt. A belvárosból a Kossuth térről indult hazafele és gondolta tesz egy kis k
Az ország 10 legszebb bringaútvonala
Az április 24-i Tiszafüredi Bike-Festtel indul az idei év kerékpáros szezonja. Az ország Top 10 kerékpáros túraútvonalát a Magyar Természetbarát Szövetség ajánlásával állítottuk össze. Tippek bringásoknak Kőszegtől a Tiszahátig.
Tékozló Homár Kerékpárút Nyíregyháza-módra
Becsülendő dolog, hogy kerékpárutat terveztek Nyíregyháza egy forgalmas részére, méghozzá oly módon, hogy a lehető legkevesebb fát, bokrot kelljen kivágni, és a közműveket se nagyon kelljen arrébb helyezni. Nagyon jó az alapötlet, s tényleg, összesen 3 db
Bejártuk az új kerékpárutakat.
Az időjárás kegyeibe fogadta a népes csapatunkat. Majd harminc bringást érdekelt a kerékpározás ügye, az új és régebbi kerékpárutak állapota. Sok új arc jött el a bejárásra, és ez nekünk nem kudarc. Nagyon örültünk, hogy több olyan kerékpározni szerető em
Új bringautakon Nyíregyházán
Nyíregyháza újonnan kialakított kerékpárútjait járjuk be, valamint az eddigieket felmérjük, mennyire biztonságosak. Megnézzük milyen a minőségük, ha problémát észlelünk jelezzük a fenntartók felé.
Giovanni Pinarello, A Pinarello történelem Giovanni Pinarello, Catena di Villorba-ban született 1922-ben. Elszegényedett körülmények között nőtt fel, de az eltökéltsége és a kerékpár iránti szerelme képes volt arra, hogy az álma valóra váljon. 17 évesen, fiú kategóriában kezdett versenyezni és sor
Kerékpáros közös ebéd Ismételten eltelt egy kerékpáros szezon. Az elmúlt évekhez hűen ismét egy tányér babgulyásra hívlak meg titeket, nyíregyházi kerékpárosok. Megbeszélni az eltelt szezon versenyeit, túráit, eltölteni egy kellemes napot együtt.
I. FELSŐ-TISZA MARATON (beszámoló) Végre több hét után versenyre készülődtünk, a cél Vásárosnamény volt, ahol először rendezték meg a Tisza töltésen haladó Felső-Tisza Maratont. A kiírás szerint montisok és országútisok egyszerre indultak az 57 kilométeres megmérettetésre.