Fel a hegyre 11-re gyalogtúra
Fel a hegyre hagyományos év végi gyalogtúrát szerveznek a kerekesek. Most kerékpár nélkül is tarts velünk, hogy megmásszuk a tokaji hegyet. Indulás Tokaj városából, fel a hegyre 11-re, és a másik oldalt lesétálunk Tarcal helységbe.
2010 Gyalogtúra, Képek
Rövid eligazitás és pár érdekesség után elindúltunk a közel 30 fős csapattal a lábaink és tetsünk megmozgatására. Beszélgetve, és lihegve kapaszkodtunk felfelé a szőlőparcellák között a Tokaji hegyre.
Évvégi Tokaji gyalogtúra
Az elmúlt pár évhez hasonlóan, most is megszervezzük a Tarcal-Tokaj gyalogtúránkat! A Zöld-Kerék Alapítvány és a ViniBike egyesület most kerékpár helyett a 2 láb használatára invitál titeket 2010. 12. 30-án
Bolíviai körverseny beszámolója Atától A bolíviai körversenyről írt pár mondatot Árvai Attila. az idetekerj.eu oldal fórumján találtam az érdekes beszámolót. Gondoltam megosztom veletek is.
ViniBike bringás a Champses Élysées-en Új munkám segítségével, eljutottam a bringások ikonikus városába, Párizsba, ami egy nagy élmény volt számomra. A csoda már a repülőtéren elkezdődött, mert egy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy a felhők fölé emelkedhettem. Igaz az állítás " A felhők
Kerékpárral a Körösök lágy ölén A Nyírteleki Szabadidősport Egyesület „Kerekesek Klubja” tagjai hagyományaihoz híven idén is eltekertek az Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozóra, amit 41.alkalommal rendeztek meg.
Jó hangulatú tarcali kerekezés A Nyírteleki Kerekesek Klubja őszi évadzáró túrája alkalmából, most Tarcal város egyik szálláshelyén töltötték. Október 28.-án reggel 10 órakor indultunk a Hermann Ottó iskola elől. Ekkor még csak 4-en voltunk, mert volt, aki délután, és voltak, akik másn