Kótaji kastélytúra 2011. 09. 25 (vasárnap) Ha esetleg nem tudtál egy jót bringázni az Autómentes napon, akkor vasárnap itt az alkalom.
Kerékpártúrát szervezünk a Kótajba, és megnézzük a helyi kastélyt. Útunk során elhaladunk a helyi szenyvíz telep mellett, és megpróbáljuk megkérjük őket mondjanak
Bejártuk az új kerékpárutakat. Az időjárás kegyeibe fogadta a népes csapatunkat. Majd harminc bringást érdekelt a kerékpározás ügye, az új és régebbi kerékpárutak állapota. Sok új arc jött el a bejárásra, és ez nekünk nem kudarc. Nagyon örültünk, hogy több olyan kerékpározni szerető em
2450 m, hóesés, -10 fok, 35 km csak felfelé Dudás Csaba kerékpáros barátunk már évek óta több száz kilométert tesz meg naponta. Ezt egy több tonnás kamionnal teszi. Mivel a bringázás szeretete megmaradt így elviszi magával a kerékpárját is a felső ágyon.
Kerékpárral a Körösök lágy ölén A Nyírteleki Szabadidősport Egyesület „Kerekesek Klubja” tagjai hagyományaihoz híven idén is eltekertek az Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozóra, amit 41.alkalommal rendeztek meg.