Jávorkút kupa 2011 (beszámoló) Vasárnap délelőtt került sor a 18. Jávorkút kupa, egyben Kovács Károly emlékversenyre, a Kerékpársport 2000 Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kerékpáros Szövetség közös szervezésében.
Kísérleti stádiumban az önpumpáló bicikligumi Forradalom előtt áll a kerékpárosok világa: megszűnhet a pumpálás. Egy fiatalokból álló csapat, a PumpTire Team megalkotta az önfelfújó gumiabroncsot. Már csak 250 ezer dollárra van szükségük, hogy az ötletet valósi vállalkozássá tegyék.
Ha március, akkor PORT.hu Bringaexpo Ha március, akkor PORT.hu Bringaexpo, ezúttal március 3-6. között, a tavaly debütált helyszínen, a Hungexpo B pavilonjának 6500 négyzetméteres területén. A jelentkezések lezárása után elmondhatjuk, a csarnok ismét tele lesz bringákkal.
60 éve született Steve Prefontaine 1975-ben Steve Prefontaine hét amerikai csúcsot tartott egyidejűleg, ő futott a leggyorsabban 2000 és 10000 méter között az összes távon. Ez a bravúr sem előtte, sem azóta senkinek sem sikerült. A fiatal lázadó 24 évesen, autóbalesetben halt meg.