Ma 2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van.
Téli alapozás fontos kelléke a görgő
A kerékpárosok télen is edzenek, ez az időszak az alapozás, ami kis eltérésekkel novembertől-márciusig tart, attól függően ki melyik szakágban versenyez, és mik a céljai a versenyidőszakban. A téli edzés egyik fontos eszköze a görgő. Aki nem akar télen se
ViniBike bringás a Champses Élysées-en
Új munkám segítségével, eljutottam a bringások ikonikus városába, Párizsba, ami egy nagy élmény volt számomra. A csoda már a repülőtéren elkezdődött, mert egy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy a felhők fölé emelkedhettem. Igaz az állítás " A felhők
Jó hangulatú tarcali kerekezés
A Nyírteleki Kerekesek Klubja őszi évadzáró túrája alkalmából, most Tarcal város egyik szálláshelyén töltötték. Október 28.-án reggel 10 órakor indultunk a Hermann Ottó iskola elől. Ekkor még csak 4-en voltunk, mert volt, aki délután, és voltak, akik másn
Tiszacsegei Fürdőtúra (beszámoló)
Amióta, 1987 - ben, először tette be a nyírteleki Kerekesek Klubja a lábát, illetve bicaját Tiszacsegére azóta, szinte kétévente visszatér a csapat erre a kellemes pihenőhelyre. Anno 24 évvel ezelőtt az Országos Túrakerékpáros találkozó rendezvénye miat
Kerékpárral a Körösök lágy ölén
A Nyírteleki Szabadidősport Egyesület „Kerekesek Klubja” tagjai hagyományaihoz híven idén is eltekertek az Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozóra, amit 41.alkalommal rendeztek meg.
2010 év sportolója szavazás Szabolcs megyében
2010-ben az év sportolója szavazáson kerékpáros is megmérettetik. Vinnai Zsolt a ViniBike egyesület vezetőjére is lehet szavaznotok. Kattingassatok, mutassuk meg, hogy nyíregyházán a kerékpáros élet rohamosan fejlődik!
Kerékpáros közös ebéd
Ismételten eltelt egy kerékpáros szezon. Az elmúlt évekhez hűen ismét egy tányér babgulyásra hívlak meg titeket, nyíregyházi kerékpárosok. Megbeszélni az eltelt szezon versenyeit, túráit, eltölteni egy kellemes napot együtt.
Kerékpáros Edzések ViniBike Egyesülettel
A nyíregyházi ViniBike kerékpáros egyesület edzésein szívesen látunk minden kerékpározni vágyót. Versenyzőink még nem profik, de nem is kezdők, vannak kemény és laza edzések, az edzéseket nyomon lehet követni a fórumon, így mindenki eltudja majd dönteni,
ViniBike Kerékpáros Egyesület tagjai
Jónás Gábor, Tóth Márton, Tóth Levente, Erőss Béla, Sárosi Endre, Horváth Zsolt, Vinnai Zsolt, Kovács Lajos, Kovács Szilárd......
Következő oldal >>



Bringázz a munkába! Április 4-től az egész ország újra nyeregbe pattan!
A Bam! a megszokott módon - és egyben sok újdonsággal - indul idén tavasszea is: 2011. április 4. és május 8. között minimum 8x kell tekerned, hogy teljesítsd a feltételeket.
Újra az Aosta Völgyben, Dudás Csaba hegymászása
Kezd kedvenc olasz városommá válni Aosta, itt „lent” az Alpok egyik völgyében. Azért az idézőjel mert ez a lent 580 métert jelent. Magasabban, mint a Tokaji hegyünk. Intéztem egy szabadnapot, hogy újra megtámadjam a hágót. Sajnos elkéstem két héttel, mert
Külföld / HÓBORT? DIVAT? JÖVŐ?
Pár éve még száj húzogatva, cöccögve, adott esetben hangot is adva kétségeinknek álltunk az új kerék méret, a 29-es megjelenése előtt, aztán a méret bizonyította lassan, hogy több, mint hóbort és divat, mára kinőve magát egy erős vonallá.
Tour de Szabolcs, verseny képekben
A következő fotósorozat Soltész Katalin családi archívumának darabjait mutatja be. A képek az 1960-as években készültek, és a Tour de Szabolcs kerékpárverseny pillanatait idézik fel számunkra. Itt szeretném megemlíteni Soltész István nevét, aki

Kereső felhő:





Regisztráció

Elfelejtettem a jelszava
Nobilis


s-design

Copyright 2010 ViniBike.hu Website
Website Design by PSG Design Studio
E-mail: info@vinibike.hu